Hét perc

Nyár végén, évente egyszer Imre öcsém és a család találkozik Bécsben, a Grinzingben, ahol összeülünk egy heurigerben (borozó), isszuk a sturmot (murci), a zöld veltelinit és falatozzuk azokat a finomságokat, amelyeket a mellettünk ülő osztrákok kedvelnek: húskenyeret, sülteket, bécsi virslit, véres hurkát, olykor wiener schnitzelt krumplisalátával, káposztával és sajtokat. Ilyenkor emlékezünk édesapánkra, aki félig bécsi volt (édesanyja, a mi nagyanyánk egy nyolcgyerekes kocsigyártó lánya), és elénekeljük az ott gitározó, harmonikázó zenészekkel a Mei Muatterl war a Weanerin kezdetű dalt.

Az én anyám egy bécsi nő, ezért szeretem Bécset annyira…

Kicsit a monarchia hangulatát idézzük vissza, amikor szorosabb volt az osztrák-magyar barátság. Ám valami történt a múlt hét végi estén, mert a gitáros, aki velünk együtt énekelt a piros kockás abrosznál, amikor rájött, hogy magyarok vagyunk, még szélesebben mosolygott.

S elkezdett orbánozni, de egészen máshogy, mint mi azt itthon megszoktuk…

Elmondta, hogy mennyire remek ember Orbán Viktor, a magyar miniszterelnök, aki karakán, határozott és sokat köszönhet neki az osztrák nép is. Hogyan? – kérdeztük meglepetten, hiszen a magyar sajtóban mindig azt olvassuk, hogy a magyar szó hallatán a földre köpnek nyugaton. – Azért, mert kerítést épített a határnál és megakadályozta, hogy a migránsok százezrei Ausztriába és Németországba özönljenek. Bátor ember, aki szembe mert szállni az Európai Unió árulóival! – jegyezte meg újdonsült barátunk. Szó szót követett, pénzt nem akart elfogadni, de elénekelt nekünk jónéhány népszerű osztrák dalt, sőt, a végén magyarul is dalra fakadt, az Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék… népszerű nótával udvarolt minket körül. Búcsúzóul, még mielőtt átült volna egy másik asztalhoz azt mondta, die Ungarn sind gute, és kezünkbe nyomta névkártyáját, keressük őt máskor is. Ez volt rajta: Prof. Hans K. Singer karmester, zeneszerző, forgatókönyvíró, muzsikus.

Ilyen egyszerű az egész. Jót cselekedtünk. Nemcsak magunknak, de az európaiaknak is, és vannak sokan, akik ezt tudják.

Úgy védjük Európát, mint egykor, a végvári harcok idején a törökök ellen. Megnyugtató, hogy ezért szeretnek bennünket jónéhányan, talán egyre többen Ausztriában, és hiszem, hogy egész Európában is. Nemcsak a magyarokat gyűlölő, minket állandóan kritizálók hangja az erős, hanem egyre inkább erősödik az a hang, amely elismeréssel szól a magyar politikáról, a magyarokról.

Az európai elit máskor oly lelkesen tiltakozik a nem létező cenzúra ellen, de ők maguk mindenkibe belefojtják a szót, aki nem velük ért egyet.

Éppen emiatt tartom különösen visszataszítónak, hogy Orbán Viktor a korábbi gyakorlattal szemben (eddig kétszer húsz percben védhette meg Magyarországot, s válaszolhatott a vádakra) csak egyszer, mindössze hét percben szólalhat fel kedden az Európai Parlament magyarországi helyzetéről szóló vitájában. Az EP házbizottságának a rosszemlékű cenzúrát idéző döntése mögött felsejlik a magyar kormány legfőbb politikai ellenlábasának, Jean-Claude Junckernek az alakja, aki attól tart, hogy a média figyelme nem az ő szerdára tervezett beszédére összpontosulna, hanem Orbán Viktorra.

Ez az erőszakos cenzúra, ez a nagyhatalmi packázás, ez az alig leplezett gőg kísértetiesen emlékeztett az első világháborút lezáró béketárgyalásokra. A meghívott magyar küldöttség 1920. január 7-én érkezett Párizsba, gróf Apponyi Albert vezetésével, soraiban gróf Bethlen Istvánnal és gróf Teleki Pállal. A delegációt azonnal a Neuilly-ben lévő Château de Madrid nevű szállóba internálták, és ott háziőrizetben tartották, azaz valójában nem vehettek részt a konferencián. Csak 1920. január 16-án – a béketervezet végleges lezárása után – nyílt lehetőség arra, hogy a magyar küldöttség is előadhassa az álláspontját. Ekkor tartotta meg gróf Apponyi Albert a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt, híres „védőbeszédét”. Az ötnegyed órán keresztül tartó, remekül megszerkesztett, franciául és angolul előadott, majd olaszul is összefoglalt beszéd bravúros szónoki teljesítmény volt. Hallgatósága, amely már jóval korábban elhatározta Magyarország feldarabolását, bámulattal, de csekély megértéssel hallgatta a szónokot. Magyarország – függetlenül a békedelegáció erőfeszítésétől – azokat a határokat kapta, amelyeket a győztes hatalmak és a fülükbe duruzsoló szomszédos hiénák már megállapítottak számára.

Ennyit a nagyhatalmak állítólagos lovagiasságáról, ami a gyakorlatban nem más, mint gusztustalan kirekesztés és aljas erőszakosság.

Eddig úgy tudtuk, hogy az Európai Unió másról szól. Arról, hogy magunk mögött hagyjuk a 20. századot, amikor sorsunkról meg se kérdezett a négy nagyhatalom. Azt hittük, hogy a független és szuverén nemzetállamok közösségébe léptünk be, ahol a nagyhatalmak végre tiszteletben tartják a kisebb országok függetlenségét és szuverenitását. Úgy gondoltuk, hogy nincs több kettős mérce, nincs több örök bűnös Magyarország, nincs több kisantant. Nem is tévedhettünk volna nagyobbat.

A nyugati nagyhatalmak úgy tárgyalnak, hogy nem tárgyalnak. Diktátumok kiadására képesek kizárólag.

Történelmünk során eddig sokszor megalkudtunk, sokat engedtünk. Igaz, kényszerből, a túlélésünk érdekében, mivel az erőfölény az ellenfeleink oldalán állt.

De ma másról van szó.

Béke van és békeidőben kötöttünk szerződést az Európai Unióval. Ezért nemcsak jogunk van nemzeti érdekeinket megvédeni, hanem kötelességünk is. Ma saját utcáinkon nem lehajtott fejjel járkálunk a megszálló katonák között. Szabadok vagyunk, és ez a szokatlan felállás láthatóan zavarja a parancskiadáshoz szokott hatalmakat.

De nemzeti érdekeink megvédése ma sem könnyebb, mint 1920-ban, Trianonban. Finomodtak a módszerek, de a presszió és a véreres szemekkel elüvöltött fenyegetések ugyanazok maradtak.

***

A „merjünk kicsik lenni” szlogenre felfűzött szocialista, balliberális politizálás nem jött be. Annak végeredménye az lenne, hogy végleg eltűnünk a térképről.

A magyarság genetikailag a küzdésre, az alkotásra, az államalkotásra, és sorsunk úgy hozta, hogy az újrateremtésre, a szabadságra, az önállóságra termett. Legyen nagy, hatalmas, erős, mint egykor, vagy legyen területileg kicsi – mindegy. Bármilyenek is voltunk történelmünk során, de szellemileg, kultúránkban, találékonyságban, felfedezéseinkben a magyar mindig ott volt, ott van Európa, sőt a világ élvonalában. Ezt ne feledjük!

Orbán Viktor miniszterelnök nem egy kis ország képviseletében lép fel ismét az Európai Parlament előtt, hanem egy több mint ezer éves keresztény kultúra, a mindig is Európa része Magyarország nevében tartja meg beszédét.

Európa önjelölt felszámolóbiztosa

Az egyre világosabban látszik, hogy a francia elnök fel akarja robbantani a Néppártot, hogy saját politikai családot hozzon létre az európai parlamentben. Kannibalizálni akarja a belharcokban meggyengült jobboldalt és kirabolni a tehetetlen, népszerűtelen baloldalt.

Magyarán szét akarja verni az európai közösséget és el akarja árasztani a kontinenst afrikai, ázsiai, és arab bevándorlók millióival.

A mostani viták középpontjában levő Sargentini-jelentés egy rakás félreértésen alapul. Egyrészt lezárt ügyekről szól, másrészt hemzseg a pontatlanságoktól és a csúsztatásoktól. Sargentini többször is járt Magyarországon, de a kormánnyal nem kereste a kapcsolatot, és nem is beszél magyarul. Orbán Viktornak az eljárásról, ahogy Sargentini a jelentést készítette, az volt a véleménye, hogy nevetséges, ugyanis ez olyan, mintha ő elmenne Hollandiába és úgy írna a holland jogállamiságról jelentést, hogy nem beszél hollandul és nem is tájékozódik az ország belpolitikai folyamatairól. 

És nem árt megjegyezni, hogy Orbán Viktor nem csupán Magyarországot védi, hanem egész Európát, az egész keresztény Európát. A hét perces időkeret pedig, amit a magyar álláspont kifejtésére biztosítanak az egész koncepciós eljárás során, az pofátlan, megalázó és arcpirító, de a mai európai establishment és az NGO-kba szervezett liberálkommunista világforradalmi erők által mozgatott uniós bürokrácia szerint egyelőre mindössze hét percet ér Európa.

Már csak arra nem tudom a választ, hogy miért és meddig tűri ezt Európa népe?

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

15 hozzászólás

  1. Tudjuk, hogy Orbán Viktor jogász és jogtisztelő, de kérjük, most ne engedelmeskedjen, mert ez a 7 perc maga a cinikus jogtalanság. Provokálja ki, hogy lehurrogják, hogy megvonják tőle a szót, ezzel is a világ elé tárva, hogy a mi, az igazi európaiak elnyomását épp az ő beszéde elleni támadás is jelképezi.

    • Kedves Naprózsa, igen nálunk van jog amit Orbán Viktor biztosít minden ellenkező véleménnyel szemben, és ezt mi sem bizonyítja jobban mint hogy itt az „Öregnél” a Ps-en,a facebookon két magyar nevű söpredék, -a sebestyénpisti, meg a kovácsjancsi- szőröstalpú szekusmaradék bozgor ugyan úgy kifejtheti a véleményét, mint egy rendes ember.

      • Kedves Hazádnak! El tudom képzelni, hogy mi megy a Cukorhegyi birodalmában. Pont ezért mi családilag sose vettük igénybe ezt az önfeljelentő, vagy a szennyeslelkű szociopaták öntömjénező-önkielégítő szolgáltatását, mert ha nem lenne okos moderátorunk a PS oldalán, aki kigyomlálja a nagybetűkkel gyalázkodó gazt az idegrendszerünk megkímélésére, már húzódnánk is vissza kényelmes kis csigaházunkba.
        Egyébként egyre erősebb a gyanú, hogy valami fertőző ágens lyukasztgatja ki a libsik agyát, mással nehezen magyarázható, hogy pont azokat gyűlölik ily eszeveszettül, akik az ő semmitérő életüket is meg akarják védeni.

      • Kedves Hazádnak! El tudom képzelni, hogy mi megy a Cukorhegyi birodalmában. Pont ezért mi családilag sose vettük igénybe ezt az önfeljelentő, vagy a szennyeslelkű szociopaták öntömjénező-önkielégítő szolgáltatását, mert ha nem lenne okos moderátorunk, aki kigyomlálja a nagybetűkkel gyalázkodó gazt az idegrendszerünk megkímélésére, már húzódnánk is vissza kényelmes kis csigaházunkba.
        Egyébként egyre erősebb a gyanú, hogy valami fertőző ágens lyukasztgatja ki a libsik agyát, mással nehezen magyarázható, hogy pont azokat gyűlölik ily eszeveszettül, akik az ő semmitérő életüket is meg akarják védeni.

    • Szerintem ennél sokkal többet fog tenni. Azt hiszem, megalázza majd őket, és közli, mivel hazudozásról van szó, 7 percnél nem is kell több, hogy tolmácsolja hazája népének üzenetét: Elmentek ti a jó kanyátokba! (persze ennél diplomatikusabban!) De mindenképpen durván be fog szólni ezeknek a disznóknak!

  2. “özönljenek.”

    Az özönöljenek is helyes. Sőt. 🙂

  3. Eközben Sinkovits Vitay András közzétette, hogy a facebook letiltotta Sinkovits Imre és Gombos Katalin emlékoldalát!!!!
    Az RTL/Facebook kőkemény kulturális cenzúrát folytat. Megérne egy beszélgetést Andrással
    az 56-os kocsmában.

    • Megelőzően András a napokban föltett egy gyönyörű anyagot az Egri vár ostromával, Dobó Istvánnal kapcsolatban, és Édesapja emlékére áldást kívánt. Egy olyan régi metszetet tett fel a vértbe öltözött Dobó Istvánról, mely arcban feltűnően hasonlít Sinkovits Imréhez. A fasiszta cenzorok nem kímélik a legbensőbb, személyes megemlékező oldalakat sem, ha ütni akarnak a nemzeti érzelmű felhasználókon.
      Ideje szorgalmazni. egy közép-kelet-európai virtuális közösségi tér megalapítását, megteremtését.
      A műholdak adottak, nagyvállalkozók és befektetni kívánók biztos, hogy jelentkeznének, a tagok
      akár némi csekély összeget is hajlandóak lennének fizetni. A magam részéről 1000.-Ft-ig képes lennék rá. Már csak lépniük kellene azoknak, akik összefogják a nemzeti oldalt. Például a CÖF és a társult civil szervezetek léphetnének.

    • Hát ez nem tartott sokáig, mert én már meg tudtam nyitni az emlékoldalt.

  4. Bülbül szavú,kiváló elvtárs Sebestyén elvtárs,pfuj.

  5. “A mostani viták középpontjában levő Sargentini-jelentés egy rakás félreértésen alapul.”
    Ezen állítás téves !

    A jelentés nem félreértések miatt hibás hanem szándékos csúsztatásokra, hazugságokra , megalapozatlan vádaskodásokra alapoz és a felületes olvasó megvezetését hivatott szolgálni.

    Csak egy kiragadott példa alaptalan vádaskodásra:
    Az antiszemitizmus mantrázása a jenetéstevö zöldagyú holland tehenecske által,
    még azután is hogy Netanjahu izraeli miniszterelnök Mo-ra látogatott, nagyon szívélyes fogadtatásban részesült és kijelentette
    – Itt nyomát sem látja antiszemitizmusnak, éppen ellenkezöleg, a zsidó közösségek újabb felvirágzás korát élik !

    Sajnos az átlag EP-politikusok zöme nem szellemi lumen, de elöfordúltak ott már olyan szomurú esetek is mint a 8 osztályos lumpenproli Martin Schulz, akiböl Európa Parlamenti ! elnök lett.

    A majd minden fontos találkozóra “szeszes elömelegítés” után érkezö, a NATO-csúcs során ide-oda lödörgö
    Isiázis-Juncker Apóra kár is szót vesztegetni.
    Egy jellemtelen, akarat nelküli alkoholista bábút lobbizott EB-elnöki pozicióba a német-britt-francia hármas hogy a szellemi leépülés teljes spektrumát mutató vén gazembert könnyen manipulálhassák.

  6. Szar-dzsentíni. A név mindent elárul.
    Apropó, itt az ideje, hogy Orbán a 7 percében (amit a szaros libbantak adtak) meglebegtesse agy HUXIT népszavazás lehetőségét, hiszen szavazati jog megvonás az gyakorlatilag kizárás, amit nem kell megvárni. És ebben az esetben a teljes SÓHIVATAL ÖSSZEFOSS@ MAGÁT ÉS bRÜSSZEL OLYAN BÜDÖS LESZ, MINT AMILYEN BÜDÖS (POLITIKAI) KURVÁK VEZETIK. Ámen.,

  7. Azért az a kép nem semmi, ahol az ellenzéki lapokat mutatják fel, cenzored felirattal. Mondja már meg nekem valaki, hogy ki a rák cenzorálja bármelyiket is? Mindegyik azt ír amit akar, jellemzően jó sok marhaságot.

  8. 7 percig csak fack you-t mutatnek ezeknek a rohadek aberralt liberal-bolsevikoknak asztan szepen kivonulnek a terembol !!!

  9. “Már csak arra nem tudom a választ, hogy miért és meddig tűri ezt Európa népe?”
    Rossz kérdés! Európának NÉPEI vannak és nem egy nép alkotja a lakosságot. Az európai fehér embereket kellene megkérdezni, hogy meddig tűrik a szenegáliak, arabok, stb. erőszakos terrorját. Meddig tűrik asszonyaik, lányaik megerőszakolását, az utcákon késelő allahakbározókat.

Hozzászólás a(z) Atosz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük