Nem kell, hogy Európát migránsok tízmilliói pusztítsák el, mivel Európa belülről is mérgezi önmagát, most éppen a tojásbotránnyal. Ilyen sem történt még. 17 országban több tízmillió rovarirtóval szennyezett tojás találtak. A Fipronil rovarírószert az állatgyógyászatban használják élősködők ellen, bolha, tetű és kullancs irtására. Ez a méreg emberi szervezetbe kerülve máj-, pajzsmirigy- vagy vesekárosodást okozhat. A Hollandiából, Belgiumból és Németországból indult …
Még több »Blogok
Pontosít a MAZSIHISZ: megadják Vámos Györgynek a végtisztességet
Vasárnapi, “Nemzeti zsidó” című cikkemben Vámos György barátomtól búcsúztam el, és azt írtam: “Ezt a harcot, ezt a szélmalomharcot Vámos Gyuri már nem vívhatja tovább. Talán a barátai viszik tovább. Nehezen tudta feldolgozni, hogy nem írhatott publicisztikát, nem dolgozhatott tovább az ECHO TV-ben műsorvezetőként. Amennyi barátja volt, annyi rosszakarója is. Az utóbbi években senki nem segített neki. Az hírlik, hogy …
Még több »Nemzeti zsidó
Sabbat, azaz szombat napján halt meg Vámos György újságíró kollégám. Talán szimbolikus, hogy éppen ezen a napon halt meg Gyuri, amikor a zsidó vallási hagyományok szerint semmilyen tevékenységet nem szabad végezni. Sok vallási kulcsszót tanultam tőle és tragikus, hogy ilyen fiatalon (63 éves volt) kellett eltávoznia. Még a halála előtti napokban is beszéltem vele, éreztem, vihar dúl a lelkében. Bár …
Még több »Behúzta fülét, farkát…
Igen, Molnár Zsoltról, a szocialisták elnökségi tagjáról van szó. A nagy hanggal berobbant nemzetbiztonsági bizottság elnöke visszavonulót fújt. Nincs külön út, nincs önálló politika, a szocialista képviselő besorolt Botka László agresszív fellépése mögé. Néhány napig volt remény a balliberális ellenzék táborában, egy erős ellenzéki összefogásra, ameddig Molnár Zsolt ragaszkodott ahhoz a stratégiához, hogy széles körben össze kell fogni a demokratikus …
Még több »